Cukrász

CUKRÁSZ cukrász

Pâtisserie and Confectionery

 

A szakma, versenyszám rövid leírása

A cukrász szakmában a WorldSkills verseny egyéni verseny. A világversenyeken való részvétel nagy kihívást jelent, hiszen a több napos verseny során különböző feladatokat kell teljesítenie a versenyzőknek.   A  WorldSkills verseny időtartama 22 óra.   A versenyfeladat hét modulból áll. Az előkészítő részben a versenyző készterméket nem állíthat elő töltelékeket, tésztákat készít, marcipánt színez, kimér, előkészíti szerszámokkal a következő versenyfeladatokat. A marcipán figurakészítésnél meghatározott fajta és darabszámú figurát kell formázni. A tortakészítésnél a nemzetközi trendnek megfelelő több különböző állagú rétegből álló, és ehhez illő bevonattal tortát kell készíteni. A bonbonok témakörben általában 4 fajta bonbont kell előállítani három fajta csokoládé alkalmazásával. A bonbonokhoz a csokoládét a helyszínen, kézzel kell temperálni. A petis fours termékek 4 különböző tésztából, különböző töltelékkel, díszítéssel készülnek. A tányérdesszertekből vagy fagyasztott desszertekből egyformák meghatározott méretben, darabszámban hideg összetevőkből vagy fagyasztva készülnek, megadott időpontra kell tálalni.   A torta a tányérdesszert témában a varázskosárból a helyszínen ismertetett anyagokat be kell illeszteni.   A WorldSkills versenyeken az artisztikai munka évenként váltakozik egyik évben karamell másik évben csokoládé.   A termékekhez témát kell választani. A témához illő díszítés végig kell, hogy vonuljon az összes terméken.   A versenyen nemcsak a szakmai tudást, hanem a termékkészítés higiéniáját is értékelik.   A versenyen magas színvonalú egyéni munkára való képesség, magas szintű szakmai tudás, szakmai alázat, kreativitás, stressz tűrő képesség valamint érzelmi kiegyensúlyozottság nélkülözhetetlen.  

Követelmények, elvárások

Eredményes pályázat esetén hazai válogató versenyen (selejtező) vesznek részt a versenyzők, a legjobb továbbjutó versenyzők egy döntő válogatáson (a Szakma Sztár Fesztivál keretében és idején) vesznek részt, ahol meghatározásra kerül a két legjobb (I. és II. helyen végzett) versenyző. Ennek a két versenyzőnek szükséges vállalni előre egyeztetett időpontokban a felkészülésen való részvételt. A válogató versenyek célja, hogy felmérjük ki milyen szakmai tudással, technológiai- és alapanyag ismerettel rendelkezik, hogyan tud időkorlátok között dolgozni, hogyan tudja felhasználni az adott alapanyagokat, milyen általános és szakmai angol nyelvi tudással rendelkezik, és mindeközben hogyan képes megbirkózni a versenyhelyzetből adódó stresszel.

Egyéb követelmények

További információ

További információ elérhető a http://skillshungary.hu/nyitooldal/, valamint részletesebb tudnivalók a jelentkezésről a http://skillshungary.hu/versenyezni-szeretnek/ linkeken, valamint
Lusztigh Mária
szakértőnél E-mail: csokicsoda @ gmail.com Telefon: +36/70/3165713   és
Wolf  Tamás
szponzor képviselőnél E-mail: wolf.neonblack @ gmail.com Telefon: +36/30/915-1247   Jelentkezni a versenyre a www.skillshungary.hu címen található elektronikus jelentkezési lap kitöltésével lehet.   A jelentkezések elbírálását követően minden jelentkezőt e-mailban értesítünk a válogató versenyek helyéről, idejéről.

Közösség

Facebook

Flickr

Szakmai támogatóink