}

Sisák Zoltán - Webfejlesztő - SkillsHungary szakmai szakértő bemutatja, Balogh Ákos webfejlesztő versenyzőt

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara bemutatja, a Skills Hungary program szakértőit!

 

- Mi a foglalkozásod?

Végzettségem szerint matematika-fizika-számítástechnika tanár vagyok. Az egyetemet követően közel 20 évig tanítottam. Eközben voltam iskolai rendszergazda és nyolc évig igazgatóhelyettes is egy informatikai profilú szakközépiskolában. 2009. óta az informatikai képzési rendszerek fejlesztésével és támogatásával foglalkozó non-profit szervezet vezetője vagyok.

 

- Hogyan kerültél kapcsolatba az eseménnyel?

2006-ban, amikor Magyarország a WorldSkills szervezet tagja lett, a Cisco Magyarország egyike volt annak a három cégnek, amely hazai szponzorként egy-egy versenyszám támogatását felvállalta. A Cisco engem kért fel a hazai válogatóverseny megszervezésére, illetve a szakértői feladatok ellátására a Japánban megrendezett WorldSkills 2017 versenyen.

 

- Mutasd be a versenyződet / versenyzőidet röviden, milyen szakterületük van, volt-e / voltak-e már korábban WorldSkills versenyen, ha igen milyen eredménnyel?

Balogh Ákos még balatonfüredi gimnazistaként indult a webfejlesztő kategória válogatóversenyén. Azóta Ákos már a Budapesti Műszaki és Közgazdasági Egyetem hallgatója. Már a válogatóra is meglehetősen felkészülten érkezett, köszönhetően annak, hogy már diákként is komoly projektekben vállalt fejlesztői feladatokat. Nagyon motiváltan és elkötelezetten készül, ennek köszönhetően minden esélye megvan, hogy a szeptemberi versenyen ott legyen az élmezőnyben.

 

 

- Hogy néz ki a felkészülési időszak?

A két informatikai szakmában már a nemzetközi versenyt megelőző évben kiválasztjuk a versenyzőt, így több mint egy év áll rendelkezésünkre a felkészítéshez. Ákos januárban kezdte meg a munkát. Az első időszakban még az egyetemi elfoglaltságait is figyelembe kellett vennünk, ezért hol több, hol kevesebb időt töltöttünk együtt. Május óta viszont gyakorlatilag megszakítás nélkül, teljes munkaidőben készül. A HTTP Alapítvány által biztosított, a rendszerüzemeltető csapattal közös használt helyszínen minden technikai felszerelés biztosított az eredményes felkészüléshez.

 

- Hogyan került(ek) kiválasztásra a versenyző(k)?

Tavaly tavasszal zajlott a válogató, melynek döntője a Szakma Sztár Fesztiválon volt.

 

- Mik az előnyeink és mik a hátrányaink más országokhoz képest?

2017-ben Abu Dhabiban indultunk először a webfejlesztő szakmában, az európai versenyen pedig még soha nem vettünk részt ebben a kategóriában. Úgy érzem, hogy ezt a hátrányt bőven ellensúlyozza az, hogy aktívan részt veszek a nemzetközi szakértői csapat előkészítő munkájában, így minden információ elsőkézből áll rendelkezésünkre. Azt is előnynek érzem, hogy ezúttal hazai pályán mérkőzhetünk meg Európa legjobbjaival. 

 

- Kik a szakmai támogatók és hogyan segítik a versenyzőt?

A HTTP Alapítvány a versenyszám hazai szponzora, így a legtöbb támogatás az alapítványtól jön. Ezen kívül a Moon42 Kft. nevű szoftverfejlesztő cég segíti még a munkánkat, náluk is eltöltöttünk egy hetet a felkészülés során. A szakmai munkában önkéntesen vállalt feladatként Szirják Csaba dolgozik még velünk, az ő munkája és szakmai tapasztalata is nagy mértékben hozzájárul a felkészülés sikerességéhez.

 

- Hogyan fog zajlani a 3 napos verseny, mik lesznek a feladatok?

Az első napon a mai kor elvárásainak megfelelő, látványos, sok animációval és interaktív elemmel ellátott weblap elkészítése a feladat. A második napon webes felülettel ellátott adatbázis-kezelő alkalmazást kell Ákoséknak kifejlesztenie. A harmadik napon ismételten egy webhelyet kell elkészíteni, de ezúttal a legnépszerűbb tartalomkezelő keretrendszer, a WordPress segítségével. A versenyt egyfajta levezetésként egy olyan félnapos feladat zárja, ami már nem számít bele az eredménybe. Itt a versenyzők közösen, csapatban dolgoznak majd egy meghatározott projekten.

 

- Hogyan jellemeznéd a szakmát a hazai viszonylatokban?

Az informatika fontosságát nem kell bemutatni, ezen belül is a legtöbb dolog a weben is megjelenik. Éppen ezért ez a szakma különös jelentőséggel bír. Szerencsére Magyarországnak ezen a területen nincs miért szégyenkeznie, a hazai cégek világszínvonalon teljesítenek.

 

- Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik ebben a szakterületben gondolkodnak?

Véleményem szerint ez manapság az egyik legizgalmasabb szakmai terület. A szoftverfejlesztő cégek remek munkakörülményeket biztosítanak, ráadásul a jó webfejlesztőket nagyon jól meg is fizetik. Éppen ezért a webfejlesztést, mint hivatást, csak ajánlani tudom minden pályaválasztás előtt álló fiatalnak.

 

- Miért választottad ezt a szakterületet és mi motivál még ma is?

Amikor én kezdtem a pályámat az internet még nem is létezett. Később, amikor először találkoztam a web akkor még kezdetleges világával, rögtön azt éreztem, hogy ez egy számomra is meghatározó terület lesz. A web ma is folyamatosan fejlődik és szélsebesen változik, ami miatt napról napra újabb és újabb izgalmakat és szakmai kihívásokat jelent. Ezért szeretem, és ezért nem unom meg soha.

 

Érdekel a SkillsHungary program?

Jelentkeznél versenyzőnek?

Olvasd el a részleteket itt.

 

EuroSkills 2018 Budapest

Gyere el és szurkolj élőben a Magyar versenyzőknek, 2018. szeptember 26 - 28. között Budapesten, a Hungexpón! További részletekért, kattints ide.

Közösség

Facebook

Flickr

Szakmai támogatóink