}

Cikkek

A versenyzőm Balogh Krisztián, kőfaragó szakmát tanult Gödön a Piaristáknál, ahol egy évvel ezelőtt sikeres vizsgát tett. Fiatal korára való tekintettel még nem szerepelt Worldskills-en.
A versenyzőm, Rádi Alexandra, abban az iskolában tanult, ahol tanítok. Már korábban is nagy érdeklődést mutatott a számítógépes grafika iránt és amikor bizonyossá vált, hogy a budapesti versenyen grafikus versenyszámban is indulhat magyar versenyző, szinte minden idejét a válogató versenyre való felkészülésre áldozta. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen kiemelkedően jó teljesítményt nyújtott a több fordulós válogatón. Szorgalmas, minden tanácsot megfogad amit mondok neki és nagyon jó ötletei vannak (a kreativitás és ötletesség elengedhetetlen ebben a szakmában). Soha nem adja fel, rendkívül kitartóan dolgozik az intenzív felkészülés első percétől kezdve.
Versenyzőm Nagy Ádám János, nagyon tehetséges, kreatív asztalos, egy budaörsi faipari vállalkozásnál dolgozik asztalosként. Ádám nagyon elhívatott a szakmája iránt, folyamatosan képezi magát, rengeteg jó ötlete van, és nagyon igényesen végzi munkáját, mindig a maximumra törekszik. Ádám még nem vett részt Worldskills versenyen, ez lesz az első nemzetközi megmérettetése, de nagyon motivált és elszántan, teljes erőbedobással készül a versenyre.
Az Abudabi versenyre való felkészülés során problémák voltak a kiválasztott versenyzővel és a felkészítő trénerekkel egyeztetve hívtuk be Kovács Alexandrát aki Cseh István tanulója volt, így jól ismerte. Két hónap alatt sikeresn felkészítettük a WorldSkillsre, ennek eredményeként, kiválósági érmet szerzett.
Simon Krisztián Veszprém mellől érkezett hozzánk. Krisztián rendkívül céludatos és tehetséges fiatalember, tudja, mit akar az élettől és ezért kész maximális erőbedobással dolgozni. Amikor itthon megnyerte a Szakma Sztár versenyt, jutalomként meghívást kapott a 2016-os göteborgi EuroSkills-re. Lényegében ott határozta el, hogy a következő ilyen versenyen ő is ott lesz. Még nem volt világversenyen a Krisztián, most kezdjük a felkészülést erre.
A felkészülési időszak első fele szakmai felkészülés, amikor az ápolás számos, a verseny szempontjából fontos területét végigjárva, a legjobb szakemberek útmutatásai alapján fejlesztjük Dávid elméleti és gyakorlati tudását a lehető legmagasabb szintre. A felkészülési időszak második fele intenzív, specifikus versenytréning, amikor már csak a versenyfeladatok gyakorlására koncentrálunk. 

Kategóriák

Közösség

Facebook

Flickr

Szakmai támogatóink