Európa bajnok magyar szakemberek

IT aranyéremEurópa bajnoki aranyéremmel a nyakukban asztalosok, informatikusok és tisztítás technológusok érkeznek Budapestre, 2014.10.06-án, hétfőn éjjel.

 

A EuroSkills 2014 Lille-ben megrendezett versenyen a magyar csapat tagjainak további ezüst- és bronzérmeket sikerült hazahozniuk.

 

Mivel erős gazdaság kizárólag a legfelkészültebb szakember utánpótlással építhető, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködésben, kiemelten fontos feladatnak tartja a jó szakemberek képzését, és rangos nemzetközi versenyeken való szereplését.

 

Számos éremmel a háta mögött a magyar csapat, évek óta Európa élvonalába tartozik, de 2018-ban még több figyelem hárul hazánkra, ugyanis Budapesten kerül megrendezésre a szakemberek Európa Bajnoksága.

 

A csapat tagjait idén is elkísérte a versenyre, Czomba Sándor munkaerőpiaci és képzési államtitkár, és Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is.

 

A részletes eredménylista elérhető a továbbra kattintva.

EuroSkills Lille 2014 – a magyar csapat eredményei

Ssz.
Szakma/versenyszám
Érem
Pont
Versenyző
Szakértő
1.Ács csapatversenybronz513Vidos Ádám, Felbert AttilaDr. Hantos Zoltán
2.Ápolás és gondozás csapatversenybronz487Fehér Zsuzsanna, Gál MónikaGyörgy Annamária
3.Kőműves472Hefkó JánosDr. Vidovszky István
Faipari technológiák csapatversenyezüstMózer Gergely László Attila, Kálnai Levente
4./Épületasztalosarany526Mózer GergelyBabanecz Csaba
5./Bútorasztalosbronz512László AttilaFekete Zoltán
6./Faipari gépkezelőbronz503Kálnai LeventeGyőry Csaba
7.Festő496Szabó SándorCsáki Csaba
8.Fodrászkiválósági érem510Evele NikolettHajas László
9.Hegesztés496Szőke PéterIfj Benus Ferenc
10.Mechatronika csapatversenyezüst538Molnár János, Schmidt PéterDr. Jánosi László
11.Szépségápolókiválósági érem511Bertók KingaLinhart Rita
Takarító csapatversenyaranyBudavári Péter, Vida Nikoletta
12./Felülettisztító specialistaarany531Budavári PéterEgyed Kinga
Ritz Tibor
13./Karbantartó tisztítóspecialista468Vida NikolettaRitz Tibor
Egyed Kinga
14.Vállalati ICT Team csapatversenyarany551Bora László, Pető Roland, Varga ÁkosSisák Zoltán
15.Villanyszerelő493Horváth JózsefKummer Zoltán
16.Virágkötő csapatversenybronz517Berdár Bernadett, Kunfalvi MelindaBoros Attila

 

Magyarország az induló 25 országból a 6. helyen végzett, összesen 4 arany, 2 ezüst és 5 bronzérmet elhozva.

 

Sok-sok kép a versenyről elérhető itt.

Akik ezúttal is hozzájárultak a sikerhez: a magyar csapat szakmai szponzorai
Kezdődik a EuroSkills Lille 2014

Készítette: Hinora Marketing Group