Szárazépítő (Plastering and Drywall Systems)

A szakma, versenyszám rövid leírása

A szárazépítő szakmában az EuroSkills és a WorldSkills versenyeken a versenyzők egyaránt egyénileg versenyeznek. Az előre meghatározott versenyidőn belül (EuroSkills 3 nap, WorldSkills 4 nap) különleges, kihívást jelentő versenyfeladatot kell elkészíteniük. A versenyfeladat 4 részfeladatból áll. Az első feladatrész egy építészeti rajz alapján gipszkarton válaszfal(ak), falcsatlakozás(ok), nyíláskialakítás(ok), szerelt álmennyezet elkészítése. A versenyzőknek itt bizonyítaniuk kell, hogy képesek értelmezni a terveket és a rajzokat. a munka előkészítésénél komplex matematikai számításokat elvégezni, a szükséges munkát leíró követelményeket a valóságba átültetni. A második feladatrész az adott installáció szigetelése. A harmadik feladatrész során a versenyzők a felületeket az előírt minőségben glettelik, simítják, illetve elkészítik a stukkó dekorációt. A sík felületek glettelésén túl a versenyzőknek bizonyítaniuk kell, hogy létre tudnak hozni különféle installációkat, esztétikai értéket növelő díszítéseket. A negyedik feladatrész szabadon választott modul, amelynek során a versenyzők egyéni kreativitásukat beleadva további szerelt szerkezetet vagy stukkót készíthetnek, amelynek azonban csatlakoznia kell a már elkészült szerkezethez. A versenyen elvárt színvonal kiemelkedően magas.

 

Követelmények, elvárások

A versenyzők a nemzeti válogatóversenyre jelentkezők létszámától függően egy- vagy többlépcsős előválogató versenyen mérik össze tudásukat. A nemzeti válogató verseny győztese az EuroSkills, illetve a WorldSkills versenyt megelőzően több hónapos szakmai felkészítésen vesz részt, hogy ő képviselhesse hazánkat a nemzetközi megmérettetésen. A nemzeti válogatóverseny megnyerésén túl a nemzetközi versenyre való nevezés további feltétele a fiziológiai és pszichés alkalmasság.

A magyarországi válogatóversenyen a versenyzőnek egy, a világversenyeken szokásos versenyfeladathoz hasonló jellegű, azonban annál egyszerűbb és rövidebb idő alatt elkészíthető szerelt szerkezetet kell megépíteniük. A válogató versenyfeladata általában hézagolási, felület-glettelési és stukkó készítési feladatrészt nem tartalmaz. Ugyanakkor – az EuroSkills és WorldSkills versenyekhez hasonlóan – már a nemzeti válogatóversenyen is a versenyzőknek nagy pontossággal, gondossággal és készséggel kell rendelkezniük, és elvárt a szabvány által megengedettnél precízebb munkavégzés. Olyan szakember jelöltek versenyeznek, akik képesek felelősségteljes munkahelyi etikát bemutatni, beleértve a munkavédelemi előírások ismeretét, betartását és a hulladékok megfelelő kezelését is.

 

További információ

További információ elérhető a www.skillshungary valamint a versenyről angol nyelvű tájékoztató és videó a WorldSkills Abu Dhabi 2017 honlapon található: https://worldskillsabudhabi2017.com/en/skills/plastering-and-drywall-systems/

A jelentkezők, érdeklődők bővebb információt az ÉVOSZ Titkárságán kérhetnek.:

Pete Zoltán

szponzor képviselőtől

E-mail: zpete @ evosz.hu

Telefon: +36/1/201-03-33/20; illetve +36/30/96-14-326

 

Jelentkezni a versenyre a www.skillshungary.hu címen található elektronikus jelentkezési lap kitöltésével lehet.

A jelentkezések elbírálását követően minden jelentkezőt e-mailban értesítünk a válogató versenyek helyéről, idejéről.

Közösség

Facebook

Flickr

Szakmai támogatóink