Csongrádi Dávid

Csongrádi Dávid
Szakma: Informatikai hálózati rendszergazda
Iskola / munkahely: -
Szakértője: Sisák Zoltán

Rengeteg dologban segít nekem a WorldSkillsre való felkészülés, mivel így több lehetőség tárul fel elém a tanulás és fejlődés terén egyaránt. Ez által pedig rengeteg segítséget kapok szakmai téren, nem pedig egyedül kell utat törnöm eme nehéz szakmában.

 

A versenyt érintő három szakterületet különösen szeretem. Ez a három szakterület a Cisco, a Windows, és Linux. Ezen belül már nem tudnék választani kedvenc szakterületet, mert mindegyik egyaránt részemmé vált. Ezek a dolgok jelentik a kihívást és az örömet is a mindennapokban.

 

Már korán felfedeztem az informatikát, és nekiláttam az elsajátításának egyedül. A középiskolában már többen támogattak. De a legtöbbet magamnak köszönhetem, mivel a szabadidőm nagy részét ezzel töltöttem. Az informatika eszközfüggő terület. Az évek során rengeteg számítógéppel és eszközzel ismerkedtem meg, sokat lassan, kitartóan gyűjtöttem össze.

 

Szerintem nincs szükség különleges alapkészségekre, hogy valaki jó szakember legyen az informatikában. Ha valakit érdekel és megfog ez a szakma, sok kitartással ő is elérheti a kiváló szakembernek járó elismerést. Nem hátrány, persze, ha valaki intelligens és megtanult logikusan gondolkodni. Azt szeretem a felkészítő tanáraimban, hogy komolyan vesznek, értékelik a munkám és a belefektett energiám. Segítenek ha kell, de nem csak noszogatnak, hanem elvárások és kihívások elé állítanak. Szakmailag jól felkészültek és tapasztaltak az előző versenyek alapján és nem ma kezdték a szakmát.

 

A verseny után is folyatom a tanulást, továbbra is szeretném képezni magamat. Szeretném elkezdeni a nagybetűs életet és mindezt a barátnőmmel együtt egy közös lakásban. Későbbiekben szeretnék egy olyan állást, amivel még mélyebb ismeretekre teszek szert.

 

A felkészülésben nem hiányzik sem az idő, a lelkesedés, sem a kitartás. Rengeteg időt töltök a felkészüléssel. Anyagilag a felkészítőim és a szüleim is segítettek, hogy minél sikeresebb legyen a szereplésem Sao Paulóban. Mivel a felkészülés nem teher, nem igazán kellett lemondanom semmiről.

Ha ezen a versenyen el akarsz indulni:

Közösség

Facebook

Flickr